Mit ne tegyünk a patkányirtáskor? - Rovarmentes - Rovarirtás Budapest
Menu

Mit ne tegyünk a patkányirtáskor?

A patkányok, mint kártevők a top 10-es listában előkelő helyen szerepelnek, mert fertőző megbetegedéseket terjeszthetnek, illetve egyéb károkat is okoznak azzal, hogy elfogyasztják, ürülékükkel, vizeletükkel szennyezik, megfertőzik az emberi és állati táplálékokat. Az elektromos hálózatot, épületeket, csővezetékeket, egyéb dolgokat is tönkre tesznek azáltal, hogy megrágják azokat.

A patkányok általában a nedves, hűvös, sötét helyen ütnek tanyát, nagyon gyakran az épületek környékén, esetleg azok alagsorában, pincéjében, védett helyen fészkel. Nagyobb városokban kedvelt helye a csatornahálózat, mert onnan bárhová el tud jutni, de nem veti meg a szeméttelepeket sem, illetve az olyan helyeket, ahol például anyagokat, lomokat, építési sittet, farakásokat halmoznak fel. Ősztől tavaszig a vízparton is szívesen tanyázik.

Mivel a patkányok inkább szeretnek az ember környezetében élni, sajnos nagyon könnyen kapcsolatba kerülhetünk velük. Irtásuk mindenképp szükséges, ez pedig hosszadalmas és folyamatos munkát jelent.

Amikor észrevesszük, hogy patkány van a környezetünkben, úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk uralni a helyzetet, és nekifogunk a patkányirtásnak. Szem előtt kell azonban tartani azt, hogy ennek a kártékony emlősnek a kiirtása, de legalábbis az állomány ritkítása, gyérítése a cél, nem pedig a befogása, elüldözése. Ugyanakkor talán még fontosabb az, hogy az irtásukra tett kísérletünkkel emberi életet és más állatok életét ne veszélyeztessük.

Sajnos a házi praktikák nagy része vagy hatástalan és eredménytelen, vagy káros más állatra, emberre.

Fagyálló

A fagyálló tipikus példa arra, hogy hogyan nem szabad az irtásnak nekifogni. A fagyálló édes illatát sok állat szereti, nemcsak a rágcsálók. Akár az emberre is nagy veszélyt jelenthet. Egyébként sem jelent megoldást, mert nem azonnal öli meg az állatot, először csak heves rosszullétet okoz. A patkányok nagyon tanulékony állatok, ezért a fagyálló folyadékkal mérgezett ételt a későbbiekben kerülni fogják.

Fizikai módszer

Az élve fogó és ragasztószalagos csapdák sem kecsegtetnek sikerrel. A patkány az élelem, vagy az izgató illatok miatt bemászik, de már nem jut ki. A csapdán belül élve marad egészen addig, amíg az éhség, szomjúság végez vele. Ha még ragasztó is van a csapda alján, akkor ezzel tovább kínozzuk. Ez pedig nem lehet célunk.

Áramütés

A villanyszereléshez értők készíthetnek ilyen csapdákat, melyben a nagyfeszültségű áram azonnal, tehát kínzás nélkül öli meg a károkozót, azonban a ház körül ennek sem ajánlott a használata, mert soha nem lehet tudni, hogy ki vagy mi tud hozzáférni. Egyébként a patkányok ezt is rövid úton „kiszagolják”, tehát hosszú távon szintén nem megoldás.

Ecet

Az ecet első pillanatra jó ötletnek tűnhet, mert a patkányok jó szaglása legendás. Első pillanatban visszahőkölhet a kellemetlen illattól, azonban hamar rájön, hogy veszélyt nem jelent számára. Hosszú távon nem riad meg tőle, hanem ignorálja.

Egyébként sem lenne költséghatékony megoldás, mert a szaga hamar elillan, egész nap locsolhatnánk, az sem érne semmit, de legalább jó drága lenne. A jó hír viszont az, hogy hangyák ellen remekül működik!

Végül, de nem utolsó sorban, ha patkány van a közelünkben, akkor mindenképp szakemberhez kell fordulnunk a hatékony, eredményes, biztonságos irtás érdekében. Ne kísérletezzünk bizonytalan és veszélyes, esetleg ártalmas házi praktikákkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hívás