Menu

Mi a különbség a patkányok és az egerek között?

A patkány szó eredeti jelentése a pontuszi egér volt, ami azt jelentette, hogy fekete-tengeri, az egér szó pedig finnugor eredetű, jelentése sürög-forog.

Bár a patkány és az egér is a rágcsálók családjába tartozik, rokoni kapcsolatban mégsem állnak egymással. Sőt, egymás ellenségei is, mert ha valahol egér volt, akkor a patkány jelenléte miatt sürgősen el fog menekülni. Mondhatnánk, hogy ez jó hír, de nem – hiszen senki sem szeretné az egeres környezetét patkányosra cserélni. A legjobb, ha egyik rágcsáló sem tartózkodik a közelünkben.

Viszont ahhoz, hogy megfelelően védekezhessünk ellenük, fontos, hogy tudjuk, hogy melyik kártevővel állunk szemben.

Külsőségek

Már a külsejükben is alapvetően különböznek egymástól, hiszen egy egér mindig sokkal kisebb méretű, mint a patkány, valamint testfelépítésük is eltérő.

Míg a patkány elérheti a 30 cm-t is (a farka nélkül), addig az egér a 10 cm-t sem haladja meg. A patkányok súlya meghaladja a fél kilót, az egerek alig 30 g-ot nyomnak.

Az egerek könnyen felszaladnak a függőleges falakon is, mivel apró végtagjaik karmokban végződnek. Ugrásra viszont képtelenek, azonban nagyon jó futók.

A patkányok lényegesen robosztusabbak, erősebbek, izmosabbak. A hátsó lábuk hosszabbak, mint a mellsők, ezért ők is gyorsan, de szökellve tudnak futni. Arcformájuk, arcberendezésük is eltérő, míg az egerek füle széles, elálló, a patkányoké apró. A kaptányféreg farka vastag, masszív, a kis cincogié 4-6 cm, és apró szőrökkel borított. A patkányoknak durva a szőre, az egereké puha, kifejezetten selymes tapintású.

Intelligencia

Mindkét állat nagyon intelligens, a laboratóriumokban mindkettővel kísérleteznek. Mindkettő kifejezetten jól tanítható. A labirintusokban szinte ugyanolyan jól teljesítenek, megjegyzik a bonyolult utakat, gyorsan megtalálják a jutalmul kitett eleséget.

A patkányok arra is képesek, hogy gombokat nyomjanak meg az étel, ital reményében. Ezzel a tanulási folyamat vizsgálatát, megismerését segítik elő.

Patkánykísérlettel bizonyították, hogy a patkányok tisztában vannak az idő múlásával, sőt, az eltelt idő hosszát is meg tudják becsülni, egész nagy pontossággal, tehát fel tudják mérni egy adott intervallum időtartamát.

A patkányok abból a szempontból mindenképp okosabbak, hogy képesek saját és társaik hibájából is tanulni. Ha egyik társuk mérgezett ételt evett, akkor azt a többiek már nem fogják elfogyasztani. Az egér erre nem képes, akárhányszor beleesik ugyanabba a csapdába, mégsem okul belőle.

A patkányok nagyon óvatosak, mindig mindent alaposan körbe szimatolnak, körülnéznek, feltérképezik az ismeretlen területeket. Fogságban képesek kötődni az emberhez, nemcsak megismerik az ételt adó gazdájukat, de kedvességre kedvességgel reagálnak. Trükkökre is taníthatók, sokkal könnyebben, mint az egerek.

A patkányok, mint megmentők

A patkányok nemcsak trükkökre taníthatók, de aknakeresésre is. Afrikában nagyon sok patkány segít a felderítésben, ezzel rengeteg ember életét mentik meg. Tanításuknál mindig szem előtt kell tartani, hogy náluk csak a pozitív megerősítés az, amivel célt tudunk elérni, a büntetéssel soha.

Bár ez nem intelligencia kérdése, de mint érdekességet érdemes megemlíteni, hogy 1927-ben jöttek rá arra, ha egy terhes nő vizeletét egy nőstény egérbe fecskendezik be, akkor az állat petefészkében néhány napon belül változás áll be. Ma már erre a célra inkább békákat használnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hívás